2017. március 29., szerda

Városi angol és német országismereti verseny



Idén is megrendezésre került a Szent István Általános Iskolában az országismereti verseny német és angol nyelvből a város és a szűkebb tankerület iskolái számára. A versenyen 12 csapat indult a 7-8. osztályos kategóriában. Mindkét csapatunk második helyezést ért el, nagyon szoros versenyben. Felkészítő tanáraink Planicska Szilvi és Jedlicané Magdi néni voltak. A csapatok:

angol nyelvből: Bársony Dominika, Jedlica Zsófi, Szlivka Liza és Tóth Gréta 8.c
német nyelvből: Virág Fanni, Kokavec Richárd, Kokavec Zoltán és Makrai Ábel 7.b

Szívből gratulálunk a szép eredményhez!



2017. március 28., kedd

40 éves a városunk

Dunakeszi várossá avatásának negyvenedik évfordulója alkalmából készítettünk riportot Peti Sándor fotóművésszel, a DunArt Egyesület elnökével.
-    Azért kértük Önt meg ennek a riportnak az elkészítésére, mert a város negyvenedik évfordulójára készülő gyűjteményben a 2013 év egyik jeles eseménye volt a DunArt Galéria megnyitása. Mikor született meg a galéria létrehozásának gondolata Önben? 
-     Köszönöm, hogy gondoltatok rám, és az egyesületünkre. Már 2006 körül szerveztünk egy csoportot, amely négy művészből állt, amelynek tagjai voltak Dusza Tibor, Magyar Miklós, Peti Sándor és Vincze József. Elsősorban önmagunknak szerveztünk kiállításokat, de olykor bevontunk másokat is. A csoport zárt volt, én pedig szerettem volna bevonni minél több Dunakeszin és környékén élő és alkotó művészt. Ezért az addig általam ismert művészeket összehívtam egy beszélgetésre, aminek az eredménye az lett, hogy 2010-ben megalapítottuk az egyesületet, amely hivatalosan 2011-ben került bejegyzésre. 
-     Alapvető célunk akkor és jelenleg is, hogy a helyi művészeket, és műveiket minél jobban megismertessük városunkkal, továbbá egy olyan közös alkotóműhely létrehozása, amely az itt élő művészek szakmai fejlődését segíti. Célunk volt a fiatalokkal megismertetni, közelebb hozni hozzájuk a művészeteket, és városunk művészeit, tevékenységüket, alkotásaikat. Így nagyon nagy örömünkre szolgált, amikor, miután a Helytörténeti Gyűjtemény új otthont kapott, Dióssy Csaba polgármester úr felajánlotta nekünk az épületet, ahol végül 2013-ban megnyithattuk első kiállításunkat, Dióssy Csaba fővédnökségével. A DunArt Galéria kialakítása állandó kiállítási lehetőséget teremtett, amely hatással van az alkotók egyéni fejlődésére is 
.-    2013 óta hány kiállítás került megszervezésre? 
-     Ez a kérdés nem is olyan egyszerű. Évente szervezünk egy mindig megújuló, de állandó kiállítástA Galéria előterében tavasztól őszig általában 3-4 időszaki kiállítást is szoktunk tervezni. Ezen kívül az Ars Sacra és a Múzeumok éjszakája országos programokban is sikerrel rendezünk kiállításokat. A Dunakeszi Feszten a kezdetektől jelen vagyunk. A József Attila Művelődési Központ már megalakulásunk óta lehetőséget teremt számunkra, hogy évente bemutathassuk legújabb műveinket. Pontos számadatot nem tudok mondani, mert változó, de évente átlagosan 6-7 kiállítást rendezünk, ami nagy felelősséget és munkát jelent számunkra. 
-     Melyik kiállításon vett részt a legtöbb látogató? 
-     A válasz egyértelmű. A „házavató” kiállításunkat látogatták meg a legtöbben. 
-     Melyik kiállítás tetszett Önnek a legjobban? 
-     Erre nehéz válaszolni. Mind a szívemhez nőtt, nem tudok különbséget tenni. Mind, mintha a saját gyermekem lenne. 
-     Volt-e híres ember résztvevő, esetleg látogató valamelyik kiállításon? 
-     Mi arra törekedünk, hogy elsősorban a helyi művészek kapjanak kiállítási lehetőséget Galériánkban. Úgy gondoljuk, hogy ezzel is minél jobban ismertekké válhatnak. Művészeink névsora és munkáinak fotói szerepelnek a honlapunkon is. Több művészünk alkotása távolabbi országokba is elkerült. De például Kiállított már nálunk Molnár Dénes marosvásárhelyi festőművész, akinek Kőrösi életútja című pannója a Kőrösi Csoma Sándor Általános iskola egyik falát díszíti. Rendeztünk kiállítást Tuzson-Berceli Péter, szintén Marosvásárhelyről áttelepült művészünk magángyűjteményének válogatásából. Ő is az egyik motorja az egyesületünknek, már több, mint 25 éve dolgozik Dunakeszin. Ön fotóművész. Régóta tevékenykedik már? 
-     Igen, már egészen fiatal koromban kerültek ki fotóim vendégként más alkotók kiállításán. Abban az időben nem digitális technikával dolgoztunk még, laborban hívtuk elő a képeinket. Gyöngyösön kezdtem a pályafutásomat, de később egy időre eltávolodtam a fényképezéstől. Körülbelül harminc éve tértem vissza újra a művészeti tevékenységhez. 
-     Mi a fő témája? 
-     Fő témám az emberek, a formák, a női szépség megragadása, ábrázolása. 
-     Milyen témákban szoktak kiállításokat rendezni? 
-     Voltak tematikus kiállításaink is, mint például a „Dunakeszi a művész szemével”, vagy az „5 évszak”, de általában a művészek szeretnek szabadon alkotni. 
-     Melyik korosztály látogatja legszívesebben a galéria kiállításait? 
-     Minden korosztály, de mégis legszívesebben talán a nyugdíjasok látogatnak el hozzánk. A belépőjegyek nagyon kedvezményesek, nyugdíjasoknak mindössze 100 forintba kerülnek, de lehet vásárolni 500 forintért támogatói jegyet, ami alkalmanként egyben egy sorsjegy is. 
-     Mikor nyílik meg a következő kiállításuk itt, a galériában? 
-     Tavasz illetve nyár elején szoktuk megnyitni az évente megújuló állandó kiállításunkat. Technikai okok miatt télen a galéria nem tart nyitva. Terveink között szerepel egy télen is nyitva tartó kiállítási hely kialakítása, amint lehetőségünk nyílik erre. 
-     Köszönjük szépen, hogy lehetőségünk volt Önnel beszélgetni, megtekinteni a jelenleg itt lévő képeket, és köszönjük a részletes, nagyon magával ragadó beszámolót is az Ön és a DunArt Egyesület tagjainak, művészeinek munkájáról. További gyümölcsöző együttműködést kívánunk! 
-     Én is köszönöm, hogy beszélgettünk, szeretnénk, ha a fiatalok minél többet tudnának meg a művészekről a művészi alkotásokról, és minél többen jönnének majd el a nyár elején újra nyitó galériánkba! 
A riportot készítették: Kiss Zsófia és Sípos Noémi 6.c osztályos tanulók. 




Koszorúzás március 15-én


Idén is, mint minden évben, Dunakeszi megrendezte a március 15-i koszorúzást,
melyen iskolánk tanulói is részt vettek, és koszorújukkal fejezték ki tiszteletüket a forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt.Nagyon jöttek el megnézni a színes előadást a város lakói közül. A Radnóti Gimnázium tanulói  előadták a történelmi események összefoglalóját, melyet a koszorúzás követett.
Nagyon sok színes koszorú díszítette az emlékművet.
/Kiss Zsófia 6.c/













Dunakeszi Viadal

Március 14-én ismét megrendezésre került a viadal, nagy örömünkre. A hatodikos fiúk izgatottan készültek a csatára. Gyönyörű, napsütéses időben sétáltunk a Katonadombra. A program a hatodikosoknak egy interaktív bemutatóval kezdődött. Közben megérkeztek a kicsik és nagyok, hogy megtekintsék az ünnepi bemutatót, melyet hagyományosan a magyarok és osztrákok összecsapása zárt. A program végén a fáradt résztvevők jutalma egy-egy Smile csokis palacsinta volt. Köszönjük a városnak a színvonalas programot!